A költő 1944 November 9-én, Abda község határában lelte halálát.
Róla emlékezik meg cikkünk.
(A cikk eredetileg a Press77 Magazinban jelent meg, 2022.11.11-én).
Radnóti Miklós 1909 Május 5-én, Glatter Miklós néven látta meg a napvilágot.
Szülőháza a budapesti Kádár utca 8 alatt található.
Születésekor a még utónevet sem kapott ikertestvére és édesanyja meghalt. Édesapja Glatter Jakab kereskedőként (az akkori elnevezés szerint utazó kereskedő) kereste meg a kenyérre valót.
Édesapja, családtagjai tanácsát követve 1911-ben újból megnősült. Felesége az erdélyi zsidó származású Molnár Ilona lett, aki Radnótit úgy szerette mint saját gyermekét. Megteremtette számára a kellemes családi légkört.
A költő a nála öt évvel fiatalabb féltestvéréhez, Ágihoz is rendkívüli módon ragaszkodott, aki később Erdélyi Ágnes néven lett ismert újságíró és szépíró. Radnóti többször megjeleníti alakját műveiben.
A féltestvére mellett volt egy másik, idősebb nővére is, Klára.
Iskolai tanulmányait 1915-től 1919-ig Budapesten, a Szemere utcai elemi iskolában (a Falk Miksa utca 7. szám alatti lakásukhoz közel) végezte. 1919-től 1923-ig a budapesti V. kerületi Magyar Királyi Állami Bolyai Reáliskolában folytatott középfokú tanulmányokat, majd 1923-tól 1927-ig a VI. kerületi (ma VII. kerület) Izabella utcai Székesfővárosi Községi Négy évfolyamú (1927-től br. Wesselényi Miklós) Fiú Felső Kereskedelmi Iskola tanulója volt. Gyámja, Grosz Dezső ekkor még úgy gondolta, hogy a cégét unokaöccse fogja továbbvinni, ezért a kereskedelmi iskolába irányította Radnótit, aki 1927. június 11-én kereskedelmi érettségit tett. Diákkorában kiváló atléta volt, több versenyen is érmet nyert és a labdarúgásban is jeleskedett.
1921. július 21-én agyvérzésben meghalt édesapja. Radnóti csak ekkor tudta meg, hogy az őt felnevelő asszony nem az édesanyja és Ágika, akit testvérének hitt, a féltestvére. Nagynénje nem tudta felnevelni, így anyai nagybátyjához, Grosz Dezső vagyonos textilkereskedőhöz került, akit a Budapest Főváros Árvaszék 1921. október 20-án nevezett ki gyámjának.
Újabb három évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Radnóti azt is megtudja, hogy születésekor nem csupán édesanyja, hanem utónevet nem kapott ikertestvére, öccse is elhunyt. Ezt a traumát a költő élete végéig magában hordozta. Több versében is megemlítette, az Ikrek hava című prózai munkájában írt róla. A téma az 1940-es önéletrajzi vázlatában is felmerült:
“Iker gyerek vagyok, öcsém és édesanyám meghaltak születésemkor. Anyámat az ikerszülés ölte meg, nem bírta a szíve, öcsém gyönge volt, elszívtam tán tőle az életerőt. Tizenkét éves voltam, meghalt apám is. Az anyámat nem ismertem, az apámra valójában alig emlékszem, néhány éles, de összefüggéstelen képet, emléket becézek róla magamban…”
Szerepelt a Jóság 1929 című antológiában, és néhány rövid életű folyóirat szerkesztésében is részt vett.
Két és fél évet nagybátyja vállalatánál dolgozott.
1930-ban megjelent első verseskötete (Pogány köszöntő). Ősszel a szegedi egyetemen magyar-francia szakra iratkozott be. Sík Sándor, “a nagy professzor”, felfigyelt rá, meghívta tudósképző szemináriumába.
Radnóti egyik alapítója a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának. Falukutató útjaikon a parasztélettel ismerkedett, részt vett a munkásotthon kulturális életében.
1931-ben elkobozták “Újmódi pásztorok éneke” című kötetét és izgatás, vallásgyalázás címén nyolcnapi fogházra ítélték; ezt Sík Sándor közbelépésére felfüggesztették. A nyarat Párizsban töltötte.
Lírája két kötettel gazdagodott Szegeden (Lábadozó szél, 1933; Újhold, 1935).
1934-ben bölcsészdoktorrá avatták. Nevének Radnótira magyarítását, mivel ez védett név volt, megkérdezése nélkül Radnóczira módosították. Írásait továbbra is Radnótiként írta alá, a ráerőszakolt névnek pusztán doktori értekezésének egyetemi változatán (Kaffka Margit művészi fejlődése) kellett szerepelnie.
1934-ben házasságot kötött a szerelmes verseit már kora ifjúságától ihlető Gyarmati Fannival.
1940. szeptember 5-december 18. között munkaszolgálatos volt Szamosveresmarton.
1942. július 1-jétől Margittán, Királyhágón, Élesden (Bihar megye), majd a hatvani cukorgyárban, végül a fővárosban szolgált.
A háborús cenzúra nem egy versének közlését törölte, így leginkább csak műfordításaival fordulhatott olvasóihoz; különösen La Fontaine meséinek fordításával.
1944. május 20-án ismét munkaszolgálatos lett. Német felügyelet alatt a szerbiai Bor melletti Lager Heidenauban írta remekműveit, a két utolsó “eclogát”, a “Gyökér”, a “Levél a hitveshez” és az “À la recherche” című verset.
1944. szeptember 17-én innen indították el utolsó útjára. Költészetének erejébe és fennmaradásába vetett hite oly erős volt, hogy még az “erőltetett menet” közben is képes olyan remekművek megírására, mint a négy “Razglednica“. Noteszába gondosan beírt verseit exhumálásakor viharkabátjának zsebében találták meg. A még maga összeállított, de utolsó verseivel bővített kötete (Tajtékos ég ,1946) a háború után éledező irodalmi életünk első jelentős eseménye.
Részlet a Razglednicákból:
"Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. – Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, – csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf, – hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen."
Marányi Ede honvéd alezredes parancsára, Tálas András hadapródőrmester ötfős kerete 1944. november 9-én Abda község határában lőtte le a végsőkig kimerült Radnóti Miklóst, 21 társával együtt.
Az áldozatokat a Győrhöz közeli Abda község határában tömegsírba temették.
Holttestét 1946. június 23-án exhumálták, ekkor találták meg zubbonya zsebében a noteszét
(az ún. Bori noteszt), benne utolsó verseivel.
