„Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené!”
2022. október 05. írta: V77blog

„Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené!”

Interjú Beer Miklóssal

 Beer Miklós nyugalmazott váci püspökkel készült interjúban szó esett az őt ért támadásokról, aktuális témákról és nem utolsósorban az egyháza jövőjéről. Nagy interjú.

(Az ineterjú eredetileg a Press77 Magazinban jelent meg,2022.04.11.-én)

 

bm-1.jpg

 

– A napokban jelent meg egy Önnek címzett nyílt levél, az egyik médiában. Ez az írás nem éppen nevezhető baráti hangvételűnek, s egy olyan ember tollából született, akivel korábban jónak mondható kapcsolatot tudhatott magáénak. Első kérdésként kérem, fejtse ki álláspontját e levél kapcsán.

Beer Miklós: – Mindenképpen meglepett! Főleg az bánt, hogy nem engem keresett meg először, hanem egyszer csak megjelent ez a nyílt levél. Miután nyilvánosságra került, akkor küldte el nekem Facebook-on. Ennyit elvártam volna tőle- a korábbi munkakapcsolatunkra tekintettel-, hogy ezt fordítva tegye. A másik gondolatom az, hogy tulajdonképpen teljesen mindegy honnan jönnek ezek a támadások! Magam oldaláról tekintve önvizsgálatra sarkallt: vajon jól tettem-e, miszerint megszólaltam. Ma már úgy gondolom: bölcsebb lett volna, ha nem megyek bele ebbe az ingoványos politikai világba.

Úgy szoktam megfogalmazni: papként és jámbor keresztényként- nem értünk ehhez. Ez egy egészen fura világ, ahol tényleg nem a párbeszéd kap hangsúlyt, vagy a tisztelet, hanem csak az önző politikai érdekek. A lényeg az, hogy erre a nyílt levélre nem kívánok reflektálni. Ez egy végeláthatatlan óriáskígyó lenne, ha most elkezdenék vitatkozni vele. Ha megtisztel bizalmával és eljön hozzám személyesen, akkor szívesen fogadom. De nagy nyilvánosság előtt nem szeretnék vitázni vele. Továbbra is vállalom a véleményemet, amit elmondtam. Mindig el szoktam mondani: én így látom a világot, idős nyugdíjas püspökként.

Aki megtisztel azzal, hogy eljön és meghallgat, akkor nagyon szívesen meghallgatom az ő véleményét is. Körülbelül ennyit tudok erről mondani.

Annyit még hozzá kell tennem: eléggé fel van kavarva a lelkem, még nem vagyok elég higgadt ahhoz, hogy a többi ilyen írást elolvassam. Így azokra sem tudok reagálni.

 

 – Köszönjük, hogy ismertette álláspontját. Noha úgy gondolja, nem tette bölcsen, hogy megszólalt a politikával kapcsolatosan, mégis arra kérjük, hogy beszéljünk az aktuális politika kérdéseiről is.

Mi a véleménye- mint hosszú ideig megyés püspökként szolgáló egyházi magas rangú személy- a régi-új kormánypárt azon kommunikációjáról, miszerint ők a védőbástyája a kereszténységnek.

Hogyan látja: ezek csak politikai”lózungok”, vagy valós hit itatja át ezeket a politikai szereplőket?

B.M. : -Úgy tudom megítélni, hogy az a szó vagy fogalom, amit a politikusok használnak, az teljesen más, mint az az eredeti. Nem ugyanazzal az értelemmel bír.

Jó lenne világosan megkülönböztetni a fejekben -mindnyájunkéban-, hogy mit értenek ők (politikai értelemben), és mit értünk mi (egyházi szempontból) kereszténység alatt.

Onnan indulok ki –ahogy az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk ezt-, hogy a szíriai Antiochiában nevezték először Jézus követőit krisztusiaknak-keresztényeknek. Vagyis azokat a hívő embereket, akik Jézus Krisztus isteni küldetésében, megváltó halálában, feltámadásában hisznek, és erre tették fel az életüket. A keresztény vallási örökségünknek ez a lényege! Úgy is szoktam fogalmazni, hogy a megélt Krisztus-hitünk. Ennek az a lényege, hogy Jézus szavait komolyan vesszük: „aki követni akar engem, az vegye fel a keresztjét és úgy kövessen engem”. Az a csodálatos, hogy Jézus Krisztus történelmi személyében a mindent Teremtő Isten megmutatja magát. Megnyilatkozik , vállalja embersorsunkat, testvérünk lesz. Meghív bennünket- éppen az ő személyes példáján keresztül-, arra, amit nagyon merészen így szoktunk mondani: hogy a Teremtő Isten „munkatársai” legyünk a történelemben.

Ebben a tudatban, lehetőségeink szerint folytassuk a teremtés csodáját- a történelemben, a társadalomban és a kultúrában. Ez a megélt hit! Ezért a keresztények az első századoktól kezdve a mai napig életüket adták, adják. Pl. ha az én rövid történetemre vissza gondolok, akkor egy olyan időszakban voltam gyerek, amikor nem csak Mindszenty bíboros volt börtönben és szenvedte végig a megaláztatásokat. Egymás után börtönözték be és ölték meg papjainkat.

Elég csak Meszlényi Zoltánra (egykori püspök, akit az akkori államhatalom elhurcolt, majd kivégzett- a SZERK.) gondolni. És a világon ma is sok helyen van keresztényüldözés, vannak vértanúink.

Ez a keresztény szónak az eredeti értelme, ami nekünk drága és szent!

Ezzel szemben az a politikai szóhasználat és irányulás, amit az elmúlt évtizedekben megtapasztaltunk, teljesen összemosódik a nemzeti érzelmekkel, kulturális örökségünkkel.

Valahogy mindig kiérzem azt, hogy a túlhangsúlyozott nemzeti szuverenitásunkkal is.

Véleményem szerint megállíthatatlan a szekularizációs folyamat, vagyis a társadalomnak az egyháztól való függetlenedése. A mostani kormányzat azt hiszi, hogy a mi magyar társadalmunk meg tud maradni régi felfogásával, az egyházak közéletet formáló szerepével.

Ezt én nem hiszem el!

A modernizációs folyamatok rendkívül felgyorsultak a mai világban. A markáns hűség az egyházi keretekhez, ez már a múlté. Látom azt, hogy egyre kevesebben járnak templomba, kevesebb gyereket kereszteltetnek meg, igényelnek egyházi temetést. Nem is beszélve házasságkötésről, esküvőről. Tehát a mai magyar társadalomra nem lehet azt mondani – a szó eredeti értelmében – , hogy egy keresztény gondolkodású és életvitelű ország. Sajnos!

 

dsc02053-300x293.jpg

 

– Véleménye szerint mennyire lehetséges az, hogy bármelyik politikai párt azzal próbálja a kereszténységet dominánssá tenni, hogy megpróbálja az emberek önálló, predesztinációs gondolat világát befolyásolni? 

B.M: – Biztos, hogy van egy ilyen szándék. Amit inkább csak sejtek, hogy a keresztény és nemzeti érzelmeket,- ami azért nyilván ott van állampolgáraink többségében – befolyásolni tudja egy politikai megnyilatkozás. Mindenki valamiképpen meghatódik attól, hogyha ezt hallja: Szent István keresztény magyar népe vagyunk. Azt hiszem, hogy egyházi oldalról is jelezni kellene olykor, hogy miközben büszkék vagyunk a magyar történelmi örökségünkre, a jelenkori társadalmunk problémái között már nem elég csak beszélni erről.

 

 – Magyarán: a pap ne legyen politikus, a politikus pedig pap?

B.M:– Pontosan. Ne mosódjanak össze ezek a szerepek. Éppen ezért lenne fontos, hogy egyházi vezetőink néha szólaljanak meg erkölcsi kérdésekben. Nem támadóan, de kritikusan. „Mi ezt így gondoljuk”: pl. abortusz kérdése, melegek helyzete, a szegénység problémája. Nekünk az a dolgunk, hogy következetesen egy értékrendet képviseljünk! De ezt úgy, hogy ne sodródjunk egyik politikai irányvonal mellé se. Főleg ne legyünk kiszolgáltatottak. Ahogy cinikusan mondani szokás: aki fizet, az rendel. Véletlenül se forduljon elő, hogy egy politikai irányvonalat képviseljünk.

Nagyon nehéz, de időként fel kell vállalni. 

 – Miként volna az lehetséges, hogy az egyház ne függjön ennyire az aktuális politikától?

B.M: – Mindenképpen fontos lenne, hogy rendezzék az egyházak finanszírozási rendszerét. A közfeladatok ellátásánál ez meg van oldva.

Az egyházi épületek tatarozása már nem ilyen egyértelmű, hiszen a templomaink a nemzeti építészeti örökség részei.

A belső hitéletünk támogatása viszont már nem lenne állami feladat.

Press77: – Zárásként: tekintsünk egy kicsit távolabb: Miként látja egyháza jövőjét?

B.M: -Benedek pápát idézve: az egyház jövőjét a „mustármag reményeként”, a kisközösségek egyházában látom. Azt vizionálom, hogy a látványos, lenyűgöző egyházi jelenlét eltűnőben van. Helyette sokkal inkább az emberi kapcsolatokban és a mindennapos szolidaritásban, az elfogadás és párbeszéd kultúrájában mutatkozzon meg a mi hitünkből fakadó nagylelkűség, bátorság. Nagyon sokszor szoktam idézni a második században keletkezett iratot. Címe: Levél Diognétoszhoz.

Szó szerint a mi mai társadalmunkra lehet vonatkoztatni. Ilyen mondatok vannak benne: „mi keresztények ugyanolyan ruhában járunk, mint a többiek, ugyanolyan étel van az asztalunkon, ugyanolyan házakban lakunk, mint a többiek. Mi is házasodunk, mint a többiek, de mi nem öljük meg a magzatainkat. Közös az asztalunk, de nem közös az ágyunk. Mi szeretjük egymást. Úgy vagyunk, mint lélek a testben.”

Ha keressük az egyház jövőjét: abban hiszek, hogy ebbe az irányba fog menni az egyházunk.

Záró gondolatként hozzátenném: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek, ami az Istené!

A bejegyzés trackback címe:

https://v77blog.blog.hu/api/trackback/id/tr8417947658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása